Töltés... A betöltés függ a kapcsolat sebességétől!

Apa lettem – az apaság örömei

apa lettem peluswebshop blog
Várható olvasási idő: 1 perc 50 másodperc.


Apa lettem!

Vannak napok, amikor a frissen anyává „született” nő szeretne néhány órácskára kimozdulni, bevásárolni, csevegni egy kicsit a barátnőkkel. Azonban a kisbabájával még épp csak el kezdték felfedezni egymást, apa is sokszor a kezébe veszi a kisdedet, de azért még idegennek tűnhet számára. Hogyan tegyünk ilyen helyzetben?

Minden férfi életében új fejezetet nyit egy gyermek érkezése. Vannak, akik kifejezetten vágynak családra, gyerekekre, sőt, néha nagy családra, és vannak, akiket már az első baba érkezése is aggodalommal, félelemmel tölt el. Az első cipőben járó férfiaknak talán kicsit könnyebb megoldani a dolgokat, ha anya ki szeretne mozdulni otthonról, de néhány praktikus dologgal a másik cipőben járók helyzete is egyszerűbbé tehető.

Először is egy dolgot jegyezzünk meg, illetve tudatosítsunk az újdonsült apukában: a nők sem a szüléssel válnak rögtön anyává, csupán fizikai értelemben, nem megy nekik sem minden zsigerből. De ha a legtöbb dolgot a legelején együtt próbálják megtanulni, akkor mindkettőjüknek sokkal könnyebb lesz. A szülés előtt érdemes oktató videókat nézni, hiszen a csecsemőgondozás minden aspektusát felveszik, és megnézhetjük egy-egy youtube vagy egyéb filmen keresztül. Így érdemes felkészülni például a pelenka használatára, hiszen nem mindegy, hogy lányt vagy fiút várunk, másképp kell a kis popsijukat megtisztítani, és a kórházban bizony ezt nem mutatják be naponta többször. Hasonlóképp érdemes a fürdetésre előre felkészülni, amit apa erős karjai segíthetnek, de akár a köldök tisztítása is bonyodalmas lehet az elején.

Ha már mindenre felkészültünk, a csecsemő is megszületett, sőt, túl vagyunk az első heteken, lassan megszoktuk a feladatokat, talán már rutinossá is váltunk benne, akkor jöhet a mélyvíz. Amikor anya első alkalommal hagyja apára a kicsit, mindketten szoronganak belül: anya most először távolodik el babájától, nem tud kontrollálni minden helyzetet, míg apa most kerül csak igazán közel a kicsihez, kontrollálni kell mindent. Ebben az esetben sem érdemes egyik félnek sem túlaggódnia magát. Készíthetünk közösen egy listát a teendőkről, átbeszélhetünk minden olyan szituációt, amely a legtöbbször gondot okozhat. Az esetek többségében ilyenkor egy pelenkázás vár csak apára, illetve ha anya nem szoptat, akkor a tápszert is odaadhatják a kicsinek. Anya úgyis csak 1-2 órára tud kikapcsolódni, hiszen az első pár hónapban a kicsik sírása gyorsan hazahívja apán keresztül őket.

Majd ahogyan cseperednek a gyerkőcök, a hónapok előrehaladtával kisdedünket is egyre jobban megismerjük. Ha apa is kellő mennyiségű időt tölt a gyerekkel, akkor nem fog számára gondot okozni, ha anya több órára szeretne kimenőt. Ekkor már az anyukák jobban teszik, ha nem paráztatják másik felüket, csupán néhány hasznos instrukcióval látják el őket. Sokszor képesek vagyunk egy teljes A4-es oldalt teleírni teendőkkel, de ekkor inkább álljunk meg egy pillanatra, vegyünk mély levegőt, és engedjük meg apának, hogy ő maga fedezze fel saját gyermekét, oldja meg a felmerülő – olykor kínos – helyzeteket. Azért az elmondhatjuk, melyik pelenka az ideális, ha a gyerkőc pörög még a játszótéren vagy ha éjjelre másikat szoktunk ráadni. Talán egy néhány instrukciót adhatunk arról, hogy mit ne adjanak nekik enni, hiszen ezáltal sok (bél)kellemetlenségtől óvhatjuk meg a kicsit. Később már ez sem okoz gondot a kis mindenevőknek.

Szólj hozzá!

baba fogzás tünetei - peluswebshop blog
Fogzás tünetei: Bújik a fogacska

Fogzás: Fájdalomcsillapítás és ápolás Amikor kisbabánk megszületik, határtalan örömmel nyugtázzuk jöttét. Majd...

Close