Töltés... A betöltés függ a kapcsolat sebességétől!

Babaúszás – Mikortól ?

babauszas peluswebshop pelus blog
Ebből a posztból kiderül, hogy mikortól érdemes elkezdeni a babaúszást és hogy mit vigyünk magunkkal az uszodába. Várható olvasási idő: 3 perc.

Babaúszás a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakításáért

Egyre divatosabb tevékenységnek számít a babaúszás. Manapság a kisbabás családok jelentős része dönt úgy, hogy – a babaúszás számos előnyét kihasználva – ellátogat egy uszodába vagy élményfürdőbe és beiktatja rendszeresen programjába ezt a vízi tevékenységet. A kilenc hónap magzatvízben töltött idő után nem meglepő, hogy a csöppség nem ódzkodik a feladattól, és a kezdeti meglepettséget követően mosolygó arccal csapdossa a vizet.

A babaúszás jótékony hatásai

A babaúszásról igazából nagyon sok jót lehet elmondani. Soha nem az a legfőbb cél, hogy a babák mihamarabb megtanuljanak úszni, hanem ezeknek a babáknak a testi-lelki fejlődésük kerül előtérbe. A lelki fejlődés alatt a baba és a mama kapcsolatára gondolok. Csodálatos dolog, amikor egy a baba és az anyuka egy pillantásból megértik egymást és olyan szinten vannak egymásra hangolva, hogy minden mozdulatát kitalálják egymásnak, tehát a babaúszás fontos szereppel bír a harmonikus kapcsolat kialakításában is.

A testi fejlődése alatt azt értem, hogy ezek a babák sokkal kiegyensúlyozottabbak, mozgásuk sokkal összerendezettebb, sokkal jobban és gyorsabban fejlődik az izomzatuk. Gyógytornászok különösen fontosnak vélik a megfelelő izomzat kialakítását már kisgyermekkortól, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy rengeteg a tartáshibás, gerincproblémás, lúdtalpas gyerkőc és az úszással egy olyan pluszt adunk a kicsiknek, hogy az izomzata megfelelően tudjon majd fejlődni. A babaúszással edzettségi szintjük is nő, nemcsak a tüdejük, de a légzőizmaik is sokkal erősebbek lesznek. Eleve adunk a gyermekeknek egy olyan élményt, amelynek hatására a későbbiekben, felnőttkorban kívánni fogják azt, hogy igenis ők mozogjanak, hogy sportoljanak, ami valljuk meg egyáltalán nem elhanyagolandó, hiszen a televíziók és a számítógépek világában egyre nehezebb rávenni napjainkban gyerekeinket arra, hogy valamit sportoljanak. Olyan dolgot viszünk ezáltal az életükbe, ami majd végigkíséri őket.

Három hónapos kortól ajánlott

Többféle reflexszel születünk és ebből az egyik a búvárreflex. Mivel ez egy velünk született dolog, érdemes minél hamarabb elkezdeni az úszást, hiszen a búvárreflex kilenc hónapos korig aktív. A babaúszást három hónapos kortól ajánlatos elkezdeni, nemcsak a még meglévő reflex miatt, hanem azért is, mert a babák születésük előtt is vízben, a magzatvízben voltak, amelynek közegét még három hónaposan könnyedén fel tudják idézni. A magzatvízben jól érezték magukat, nem volt hideg, nem fáztak, nem voltak éhesek, nem csípett a popsijuk és ezt a harmóniát három hónapos korban még nagyon könnyen fel tudják idézni a búvárreflex segítségével olyankor, amikor víz alá merülnek. Ez egy olyan reflex, ami lezárja a gégefedőt és ezáltal nem jut víz sem a tüdejükbe, sem a nyelőcsőbe, sem pedig a légcsőbe. Ideális esetben három éves korukig érdemes hordani a gyerkőcöket, utána már jöhet akár az úszásoktatás is. Azok a manók, akik babaúszásra járnak, sokkal érettebbek az úszásra.

Az a fránya klóros víz

Vannak vizsgálatok, léteznek kutatások miszerint ugye a klóros víz nem igazán jó a gyermeknek. Fejlettebb helyeken másfajta fertőtlenítő szerekkel is tisztítják a vizeket, de valójában a klór sem tud ilyen kis mennyiségben ártani a manónak, sem a tüdejének, sem a bőrének. Azt szokták mondani, hogy azért mert sokat merülünk talán káros lehet, de ez nem igaz, így nyugodtan járjunk csak babánkkal babaúzsásra. A szülők többsége fél a fertőzésektől, mégha igen ritkán is fordulnak elő. Ilyen szempontból a termálvizes medencék a legveszélyesebbek. A medencék vizét szinte mindenhol kellően fertőtlenítik és forgatják, ám nem lehet kiküszöbölni, hogy az oktatás során gyermekünk más babáktól vagy azok szüleitől mégis elkapjon valamilyen légúti- vagy bőrfertőzést. Sajnos viszonylag gyakran előfordul, hogy a csecsemő megfázik az öltözőben, a túl hideg vízben, vagy a hazafelé vezető úton.

A hallójárat- és középfülgyulladás gyakori a babaúszásra járó csecsemők között, így érthető, hogy a fül-orr-gégészek élesen ellenzik ezt a „babaprogramot”. Ha az érveket és ellenérveket mérlegelve úgy döntünk, hogy szívesen vinnénk babaúszásra gyermekünket, érdemes időben felkeresni a legközelebbi uszodát, ahol tanfolyamot tartanak. Nem biztos, hogy a gyermek az első pillanattól jól fogadja a vízben való pancsolást. Ilyenkor talán a szülők is elbizonytalanodnak, hogy nem kéne erőltetni.

De hogyan tudjuk megoldani az ilyen helyzeteket?
Itt nyolcvan százalékban anyucin múlik a történet, hiszen nagyon fontos a harmónia, ami anya és manó között működik, hiszen a baba átveszi az anyuka minden rezdülését. Ha az anya úgy áll hozzá, hogy te jó ég, mi fog történi, vagy jaj most víz alá merülünk, akkor nyilvánvaló, hogy a baba is megérzi a feszültéségét, az idegességét és úgy fog ehhez a dologhoz viszonyulni, hogy ha anya megijed, akkor ez valami olyan, amitől neki is félnie kell. Tehát nagyon fontos, hogy megértse az anya azt, hogy ezt természetesen kell viselni és nem szabad ettől félni. A többi pedig rátermettség kérdése, hogy milyen genetikailag a manó, mennyire örökölt jófajta géneket, mennyire ügyes, de ezek már mind fejleszthetőek.

Mit vigyünk az első uszodai foglalkozásra magunkkal?

Törölközőt, papucsot, vízáteresztő uszópelenkát. Plédet, törölközőt, amit a baba alá teszünk, miközben öltöztetjük. Ha már nem szopik, akkor mindenképpen gondoskodjunk folyadék utánpótlásról is, hiszen ha belegondolunk egyfajta edzésen voltunk vele, így éhes és szomjas lesz a foglalkozás után.

A babaúszás egy olyan élmény, amit meg kell tapasztalni, Olyan csodálatos vízi világ tárul fel mind a manó, mind pedig a szülők előtt, amit kár lenne kihagyni. Bátran kell a gyerkőccel merülni is, mert akkor megláthatják, hogy mennyire örülnek és sokszor még mosolyognak is a víz alatt.

Szólj hozzá!

manduca-rugalmas-hordozokendo-biopamutbol-ocean
A babahordozás örömei – a hordozókendők megfelelő használata

Várható olvasási idő: 4 perc 39 másodperc. Ebből a posztból megtudod, hogy...

Close